fitness

Mozogj!

erősítő, aerob és funkcionális edzések, professzionális gépparkkal felszerelt fitnesz terem

Szalóky Diána

Szalóky Diána

Az én történetem nem úgy kezdődik, hogy a mozgás már gyerekkorom óta az életem része volt. Sőt! Általános iskolában a legrosszabbak között teljesítettem, és középiskolára is csak annyi változott, hogy a lányokhoz képest erős voltam, de továbbra is az utolsók között futottam a 2000 métert. Sosem tudtam cigánykerekezni, fejen vagy kézen állni, kislabdadobásnál pedig simán a lábam elé hajítottam a labdát...
Az én történetem úgy kezdődik, hogy nem vettek fel az egyetemre, ahol pszichológiát szerettem volna tanulni. Így ki kellett találnom, hogy mit kezdjek magammal. Ekkor szembejött velem egy fitneszmagazinban a Fitness Akadémia hirdetése, hogy edzőképzés indul. Azt gondoltam, hogy: „végül is, otthon hetente 3-4-szer tornázom különböző DVD-kre, szóval biztosan nem lesz nehéz” Így hát belevágtam.
Gondolom, mondanom sem kell, hogy a képzés nem egészen olyan volt, mint amilyennek elképzeltem, de úgy gondoltam, hogyha már belekezdtem, akkor végigcsinálom, és a legjobbak között leszek.
A képzés elkezdése előtt nem is láttam belülről edzőtermet, utána viszont a második otthonom lett. Első szerelemként a Hot Iron és a jóga talált meg, azóta is ezek a fő irányvonalaim. Később, végzett edzőként belekóstoltam a rúdsportba, a kungfuba, hobbiként futni kezdtem, aztán úszni, a legújabb őrületem pedig, hogy táncolni tanulok; jelenleg salsát és bachatát.
A sport számomra nem elsősorban az alakformálásról vagy a teljesítményről szól, hanem a személyiségfejlesztésről, és arról, hogy kitartásra és önfegyelemre nevel, megmutatja a határaidat, alázatra és a tested tiszteletére tanít. Önbizalmat ad ahhoz, hogy ne másokhoz mérd magadat, hanem csakis önmagadhoz. Ezt a szemléletet szeretném továbbadni neked is.

Végzettségek:
Aerobikedző – Fitness Akadémia – 2011.
Gerinctréner – Almásy Csilla Gerinckoncepció – 2011.
Dinamikusjóga-oktató – Almásy Csilla Gerinckoncepció – 2011.
Hot Iron instruktor – Fitt Line Education – 2011.
Személyi edző – Fitness Akadémia – 2012.
Intelligens torna oktató – Kondor Judit – 2015.
Boot Camp instruktor – R-med Akadémia - 2016.